A náci népirtáshoz vezető út

NARRÁTOR: Párizs, 1900.

A világ különböző tájairól több mint ötven millióan látogattak el a Világkiállításra, arra a világvásárra, amelynek célja a nemzetek közötti jobb megértés és tolerancia hirdetése, valamint az új évszázad, az új találmányok és a fejlődés ünneplése volt.

A 20. század a mostanihoz hasonlóan kezdődött – tele reménnyel, hogy az oktatás, a tudományok és a technológia egy jobb és békésebb világot teremthet.

Nem sokkal később azonban két pusztító háború kezdődött.

A náci népirtáshoz vezető út

NARRÁTOR: Az 1914 és 1918 közötti első világháború egész Európában és azon túl is zajlott.

A minden háborút lezáró háborúként vált ismertté.

Mérhetetlen módon beárnyékolta több tízmillió ember életét.

„Ez nem háború” − írta levelében egy sebesült katona.

„Ez a világ vége.”

A háború kitörésekor a 20 és 32 év közötti francia férfiak fele elesett a háború végére.

A 19 és 22 év közötti német férfiak több mint harmada meghalt.

Több millió veterán testben és lélekben is megnyomorodott.

A gyilkolási technológia fejlődése révén megjelent a mérges gázok használata.

A véget nem érő mészárlás nyomása alatt kormányok dőltek meg, és hatalmas birodalmak szűntek meg.

Ez a kataklizma elsötétítette az emberiség világnézetét és jövőjét.

A háború egy „tönkrement, megtört világot” hagyott maga után, mondta Winston Churchill.

Az I. világháború utóhatása és a nácizmus felemelkedése
1918-1933

NARRÁTOR: Németország megalázó veresége és az 1919-es békeszerződés fontos szerepet játszott a nácizmus felemelkedésében és a 20 évvel később bekövetkező második világháború kitörésében.

A Párizs melletti Versailles-ban aláírt szerződésben az sokkolta a német lakosságot, hogy a győztes országok olyan jövőt diktáltak, amely Németországot minden jelentős katonai erejétől megfosztotta.

Németország területe 13%-kal csökkent.

Németországot kényszerítették, hogy vállaljon teljes felelősséget a háború kirobbanásáért, és fizessen tetemes jóvátételt.

Sok német, köztük a 30 éves egykori tizedes, Adolf Hitler is úgy vélte, hogy az országot hátba szúrták − elárulták a hazát felforgatók és a kormányzat, amely elfogadta fegyverszünetet.

Valójában a német hadsereg csendben kereste a háború befejezésének útját, amelyet már nem tudott megnyerni 1918-ban.

„Az nem lehet, hogy két millió német hiába esett el” − írta később Adolf Hitler.

„Bosszút követelünk!”

Számos veterán és a lakosság is nehezen fogta fel Németország vereségét és a bizonytalan jövőt.

A katonaság maga mögött hagyta a véres csatamezőket, és visszatért egy zavart társadalomba.

Egy új és szokatlan demokratikus kormány, a weimari köztársaság lépett a tekintélyelvű birodalom helyébe, és rögtön ijesztő kihívásokkal kellett szembenéznie.

A német lakosok ezrei álltak sorban munkára és ételre várva az 1920-as évek elején.

A középosztály megtakarításai eltűntek, mivel a súlyos infláció révén a pénz értéktelenné vált.

[460 milliárd márka]

Voltak, akik tüzelőként használták.

A gazdasági állapot néhány évig stabilizálódott.

1929-ben aztán beütött a világválság.

A német bankrendszer összeomlott, és 1930-ra a munkanélküliség aránya elérte a 22%-ot.

A munkanélküliség által sújtott, a területvesztés miatt elkeseredett és az erőtlen kormány által demoralizált országban a politikai demonstrációk gyakran erőszakba torkolltak.

Számos politikai párt saját félkatonai egységgel rendelkezett az ellenfelek megtámadásához és a szavazók megfélemlítéséhez.

1932-ben egyetlen hónapban 99 embert öltek meg az utcákon.

A jobboldali propaganda és a demonstrációk a Szovjetunióból elterjedő kommunista forradalomtól való félelmet használták ki.

A hirtelen iparosodás és a városok növekedése új szociális problémákat okozott.

Megváltoztak a viselkedési normák.

Emelkedett a bűnesetek száma.

A szexuális normák is változtak.

Ez volt az első alkalom, hogy a nők is nagy számban dolgoztak az otthonukon kívül, az új alkotmány pedig szavazati jogot adott a nőknek.

Németország bimbózó demokráciája alapos nyomás alatt állt a régi értékek szétmorzsolódása és a bizonytalan jövőtől való félelem miatt.

Adolf Hitler a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt − más néven a Nácik − vitathatatlan vezetője volt 1921 óta.

1923-ban börtönbe került, mert megpróbálta megdönteni a kormányt.

Bírósági pere során hírnevet és követőket szerzett.

A börtönben töltött idő alatt könyvbe rendezte politikai nézeteit Mein Kampf − Harcom címmel.

Hitler ideológiai céljai között volt a területi bővítés, egy faji szempontból tiszta állam kiépítése, valamint az európai zsidóság és Németország többi vélt ellenségének felszámolása.

A börtönben csak rövid időt töltött, és miután a Nemzetiszocialista Párt tilalma feloldásra került, Hitler és követői folytatták a harcot az utcákon és vidéken.

A náci párt üzenete terjesztéséhez egy újságot szerkesztett és adott ki.

A szélsőségesebb náci célok jelentőségének eltörpítése mellett egyszerű megoldásokat kínáltak Németország problémáira, kihasználva az emberek félelmeit, frusztrációját és reményeit.

A '30-as évek elején a választások szédítő gyorsasággal követték egymást.

A szavazatokért versengő pártok és csoportok száma is elképesztő méreteket öltött.

Hitler karizmatikus korteskedőnek bizonyult, és a legújabb technológiát használta a nép megszólításához.

A náci párt széleskörű támogatást szerzett, többek között a középosztályból: a válságtól sújtott értelmiségiek, köztisztviselők, diákok, szakemberek, boltosok és hivatalnokok támogatták.

Azonban a nácik sohasem kaptak 38%-nál több szavazatot a szabad országos választásokon.

Egyik párt sem tudott egyértelmű többséget szerezni, politikai konszenzus nélkül pedig az egymást követő kormányok nem tudták hatékonyan irányítani az országot.

Adolf Hitlert nem választották meg, és nem kellett megragadnia a hatalmat.

Ajánlatot kapott éppen akkor, amikor a nácik kezdtek szavazatokat veszíteni.

1933 januárjában, amikor az idős háborús hős, Paul von Hindenburg elnök meghívta Hitlert, hogy legyen a koalíciós kormány kancellárja, a nácik alig akartak hinni a szerencséjüknek.

A nácik forradalmárok voltak, akik radikálisan át akarták alakítani Németországot.

Az új kabinet konzervatív politikusai nem szerették Hitlert és nem bíztak benne, de még kevésbé szerették a demokráciát, és a baloldali pártokban nagyobb veszélyt láttak.

Támogatták a nácikat, hogy segítségükkel többséget érjenek el a Parlamentben.

Biztosak voltak benne, hogy irányítani tudják Hitlert.

Egy hónappal később, amikor a német parlament épülete leégett, Hitler és nacionalista koalíciós partnerei megragadták a lehetőséget.

A kommunisták felkelésétől való széles körű félelmet kihasználva a kommunistákat okolták a tűzért, és rendkívüli állapotot vezettek be.

Hindenburg elnök aláírt egy rendeletet, amely minden alapvető polgárjogot és alkotmányos védelmet felfüggesztett, alapot teremtve az önkényes rendőri beavatkozásokhoz.

[Birodalmi Jogi Közlöny]

Az új kormány első célpontjai a politikai ellenfelek voltak.

A rendkívüli állapot lehetővé tette, hogy terrorizálják, megverjék és korlátlan ideig fogva tartsák őket.

A szakszervezetek és az  ellenzéki pártok vezetőit letartóztatták.

A német hatóságok ezreket – köztük a parlament baloldali tagjait – küldtek az újonnan létrehozott koncentrációs táborokba.

A náci terror és az ellenfelek brutális elnyomása ellenére számos német állampolgár készségesen elfogadta vagy aktívan támogatta a szélsőséges lépéseket a rend és a biztonság érdekében.

Sok német újult reményt és bizalmat érzett az ország jövőjét illetően, melynek élén egy bátor, fiatal és karizmatikus vezető állhat majd.

A náci propaganda vezéralakja, Joseph Goebbels azt tervezte, hogy a kételkedőket is megnyeri maguknak.

GOEBBELS: [németül beszél] Jól kell kormányozni, a jó kormányzáshoz pedig megfelelő propaganda szükséges.A két dolog együtt működik. A jó kormány propaganda nélkül ugyanúgy nem lehetséges, mint a jó propaganda jó kormány nélkül.

NARRÁTOR: Hitler beszédet tartott az SA, vagyis a rohamosztagosok előtt.

HITLER: [németül beszél] Németország felébredt! Hatalmat szereztünk Németországban.Most meg kell nyernünk a német népet is.

Egy „Nemzeti közösség” létrehozása
1933–1936

NARRÁTOR: A Parlament ünnepélyes megnyitását Joseph Goebbels vezényelte le.

A cél az volt, hogy összekapcsolják a Hitler-kormányt Németország birodalmi múltjával, és a nácikat a nemzet jövőjének megmentőjeként ábrázolják.

Az eseményt tudatosan úgy állították össze, hogy megnyugtassák a németeket, köztük a hadsereget is, hogy Hitler tiszteletben fogja tartani hagyományaikat.

A nácik által irányított filmhíradók azt a benyomást keltették, hogy a hadsereg támogatja az új kormányt.

Habár Hitler ekkor még a már régóta elnöki székben ülő Hindenburg mögött sétált, az új kancellár hamarosan Németország abszolút diktátora lesz.

KOMMENTÁTOR: A mai nap központja az Új Németország volt.

Több mint százezer iskolás állt szorosan egymás mellett, amint az idős elnököt és a kancellárt szállító autó a tömegen keresztül a szónoki pulpitusig gurult.

Akár egyetértünk tanaival, akár nem, azt el kell ismerni, hogy Hitler vezetése a háború óta először egyesítette a német népet.

Szinte már fanatikus lelkesedésük az egész világ számára csoda...

NARRÁTOR: Hindenburg haláláig, 1934 augusztusáig maradt elnök.

Hindenburg halála után Hitler − a hadsereg beleegyezésével − megszüntette az elnöki hivatalt, saját magának pedig a „Führer” és a „birodalmi kancellár” címet adta, és a nemzet vezére és a kormány vezetője lett.

 Így már semmilyen hatóság nem volt felette és mellette.

A fegyveres erők rögtön ezután engedelmességi esküt tettek Adolf Hitlernek.

TÖMEG: [németül beszél] Isten előtt szent esküt teszek a Führernek, Adolf Hitlernek, hogy feltétel nélküli engedelmességet fogadok...

NARRÁTOR: Minden köztisztviselő, köztük a tanárok, a rendőrök, a parlament és az igazságszolgáltatás tagjai hűséget esküdött, de nem az alkotmányra, hanem a német nemzet vezetőjének, Hitlernek.

A gazdaság mélypontra zuhant, amikor a nácik hatalomra jutottak.

A gazdaság helyreállításának a munkanélkülieknek szánt hatalmas projektekkel adtak lökést.

FILMHÍRADÓ: [németül beszél] Félmillió bajtársunk tért vissza a munkába idén. A hatalom átvétele óta a munkanélküliség több mint felére csökkent.

NARRÁTOR: Hitler diadalmasan keresztelte meg az új autópályákat a nemzeti akarat jegyében, amely egyesíti az országot, és elősegíti Németország fegyveres erőinek titokban történő bővítését.

1935-ben Németország nyíltan szembeszállt az 1919-es Versailles-i szerződéssel: újra bevezette a sorozást, és növelte katonai erejét.

A nácik ígéretükhöz hűen helyreállították és megerősítették a nemzetet.

Eredményeik sokakat arra sarkalltak, hogy szemet hunyjanak a radikális náci eszmék felett, sőt, akár még támogassák is azokat.

1935 szeptemberében a Náci párt Nürnbergben tartotta éves nagygyűlését.

A hagyományos himnusszal nyílt meg, ami ünnepélyességet kölcsönzött és a múlt folytatásának érzetét keltette.

Az esemény egy rendhagyó parlamenti üléssel zárult Berlintől távol.

Hitler új faji törvényeket terjesztett be, amelyeket a parlament elnöke, Hermann Göring olvasott fel.

GÖRING: [németül beszél] Német állampolgárnak csak azok a személyek tekinthetők, akik ereiben német vagy azzal rokon vér folyik. A zsidók és a német vagy rokon vérű állampolgárok házassága tilos. (Éljenzés)

NARRÁTOR: A náci rezsim célja egy fajilag tiszta Németország létrehozása volt, amely úgynevezett felsőbbrendű jellege révén ideálisan vezetheti az egész európai kontinenst.

A nácizmus azt tanította, hogy a faji küzdelem a történelem hajtóereje: a „felsőbbrendű” fajoknak le kell győzniük az „alsóbbrendű” fajokat, különben romlásra kárhoztatnak.

A nemzeti közösség náci koncepciója kizáró jellegű volt és a fajelméleten alapult − az új törvények és rendeletek szerint.

Heinrich Himmler és az SS vezette az ideológiai harcot.

A rasszista eszméket az iskolákban tanították.

Egyes csoportokat, például a zsidókat, szlávokat, feketéket és romákat − más néven cigányokat – fajilag alsóbbrendűnek bélyegeztek.

A mentálisan vagy fizikailag sérült embereket „életre nem érdemesnek” titulálták.

[Náci propaganda film]

Tudósok és orvosok áltudományos teóriákat alkottak a faji jellegzetességek méréséhez és kiértékeléséhez.

Állampolgárokból kirekesztettek 1933–1938

NARRÁTOR: Mielőtt a nácik átvették a hatalmat, a zsidók a német állampolgárság minden jogát élvezték.

1933 után a német kormány fokozatosan kizárta a zsidókat a közéletből és a közoktatásból.

Az újonnan alapított zsidó magániskolák némelyeknek biztonságos tanulási környezetet biztosítottak.

1938-ra a német hatóságok elszigetelték és szegregálták a Németországban élő zsidókat, kizárták őket a szakmákból, és ellehetetlenítették a legtöbb megélhetési lehetőséget.

[Csak árják]
[Csak zsidók!]
[Árja orvos]
[Általános orvos]
[Árja orvos]

Zsidók visszaemlékezései a fiatalkorukra]

STEINHARDT: Azt gondoltuk: miért nem lehetünk mi is részesei ennek?

Miért nem? Mindenki mondta, hogy „Heil Hitler””...így.

Én is így tettem.

Mit tudhattam én akkor? Még csak nyolc éves voltam.

Aztán anyám azt mondta: „Neked ezt nem szabad csinálni.”

Mire én: „Miért nem?”

Erre ő: „Senki nem mondta neked, hogy zsidó vagy?”

„Ó, azt elfelejtettem” – mondtam.

NARRÁTOR: A Németországban élő zsidókat számos módon emlékeztették.

HANGOSBESZÉLŐ: [németül beszél] Hölgyeim és uraim, ez a zsidó üzletek bojkottálása. Kérem, menjenek tovább.

STERN: Az elszigetelés érzése, ami 1933 után telepedett ránk, fokozatosan növekedett, és pszichológiailag is hatással volt ránk.

Tudtuk, hogy egy ellenséges világban vagyunk.

[Der Stürmer]
[4000 éves harc]
[A zsidók a mi átkunk!]

NARRÁTOR: 1933 és 1939 között a német kormány több száz törvényt léptetett életbe a német zsidók meghatározása, szegregálása és elszegényítése céljából.

[A sárga padok a zsidók számára]
[A zsidók nemkívánatosak]
[Aki zsidótól vásárol, az hazaáruló!]

HAAS: A nővéremmel a hatalmas transzparensek körül ólálkodtunk, amelyekkel tele volt a város.

Próbáltuk nem észrevenni őket, azt gondolva, hogy ha nem látjuk őket, akkor nincsenek is ott.

De ott voltak.

Apránként mindenre rátelepedtek.

STREICHER: [németül beszél] …a zsidókérdés megoldása nélkül nem lesz megoldás az emberiség számára.

[Ismered a zsidókat?]

NARRÁTOR: A náci propaganda célja a zsidók démonizálása volt, arra bátorította a németeket, hogy a zsidókra veszélyes kívülállóként tekintsenek.

[Der Stürmer]
[A zsidók a mi átkunk!]

1935 után a mindennapos antiszemitizmus a karneválok és felvonulások rendszeres részévé vált.

Az antiszemitizmus nyilvános megjelenése megerősítette

[A világsajtó hazugjai]
[Zsidó]

Németországban a zsidókkal szembeni ellenségességet, vagy legalábbis a bánásmódjukkal szembeni közönyt.

1938 márciusában német csapatok vonultak be a szomszédos Ausztriába.

Németország a Versailles-i szerződés egy másik rendelkezését is összezúzta, amikor Hitler szülőhazáját Németországba olvasztották.

Ez katasztrofális volt az osztrák zsidókra nézve.

A nácik egy éven belül elérték Ausztriában azt, aminek végrehajtása öt évig tartott Németországban.

November 9-én a náci párt egy zsidóellenes felkelést rendezett meg Nagy Németországban.

Ez egy törvénytelen támadás volt, ami feldühítette a világot, és számos német rendszerellenes kritikáját váltotta ki.

A már eddig is antiszemita támadásoknak kitett zsidó vállalkozások spontán nyilvános tettnek álcázott szándékos vandalizmus célpontjai lettek.

A párt tisztviselői utasították az SA, az SS és a Hitler-ifjúság tagjait, hogy rombolják szét a zsidó üzleteket, és gyújtsák fel a zsinagógákat.

Több mint 7000 zsidó tulajdonú üzletet pusztítottak el.

A németek az erőszakos támadásokat Kristályéjszakának, a törött ablakok éjszakájának nevezték a zsidó üzletek összetört ablakai után, amelyek beborították az utcákat.

Az egész országra kiterjedő pusztítás során több mint 250 zsinagógát rongáltak meg és romboltak le.

HAAS: Emlékszem, hogy a Kristályéjszaka után Berlinen át utaztam, és láttam a lángoló zsinagógákat, a rengeteg üveget az utcákon, a fejvesztett és letört embereket.

Űzött vadként, áldozatokhoz hasonlóan ténferegtek.

NARRÁTOR: A német rendőrség több ezer zsidó elítélttel töltötte meg a koncentrációs táborokat.

Az SS csak akkor engedte el őket, ha beleegyeztek emigrálásukba.

A zsidók bevándorlását a legtöbb országban csökkenő kvóta akadályozta, Németországban pedig a bürokrácia állta útjukat.

Az 1938 októberében megjelent egyik új törvény előírta, hogy a zsidók szolgáltassák be régi útlevelüket, amely csak akkor válik érvényessé, ha a „J” betűt rápecsételték.

Két hónappal később egy másik törvény megtiltotta a zsidó tőke kiáramlását, amikor a gazdasági minisztérium minden zsidó vagyont és tulajdont befagyasztott.

Sokan, akiknek volt rá módjuk, és volt hová menniük, megpróbálták elhagyni Németországot.

Egyes családok gyermekeiket egyedül küldték el más, biztonságosabb országba.

Ők nem tudhatták, hogy a világ hamarosan háborúba sodródik.

A II. világháború és a Holokauszt
1939–1945

NARRÁTOR: Miközben a náci rezsim megvalósította régóta fennálló területi bővítési célját, a Németország szomszédjai elleni agresszió kezdetben fegyveres ellenállás nélkül, sikerrel zajlott.

Hitler számított arra, hogy Nagy-Britannia és Európa egy másik háborútól félve vonakodni fog a beavatkozástól.

A csehszlovák főváros, Prága német megszállása nem hagyott kétséget afelől, hogy Németország szándéka Kelet-Európa katonai meghódítása.

1939. szeptember 1-jén a kiterjedt német haderő egy hónap alatt megszállta és meghódította Lengyelországot.

Ezzel kezdetét vette a második világháború.

1940 áprilisában Németország elfoglalta Dániát és Norvégiát.

Májusban a német haderő megtámadta Franciaországot, Hollandiát, Luxemburgot és Belgiumot.

Júniusban Párizs elesett, és Franciaország megadta magát.

A Franciaország felett aratott gyors és váratlan győzelem megbosszulta Németország első világháborúban elszenvedett vereségét és megalázását.

Hitler népszerűségét új szintre emelte, és a német nép bizalma egyre erősödött iránta.

1941 júniusában a német hadsereg több mint három millió katonával megtámadta a Szovjetuniót, hogy megsemmisítő harcot indítson több tízmillió civil ellen.

A háború és a katonai megszállás állapotában a náci rezsim radikálisabb eszközökkel tudta folytatni politikai és faji céljainak elérését.

Ahogyan a német csapatok előretörtek Kelet-Európában, Németország hatalma a megszállt országok több millió zsidó lakosa fölé is kiterjedt, mely országokban a német hatóságok kihasználták a helyi lakosságban meglévő zsidóellenességet.

Kelet-Európában a német hatóságok a zsidóként azonosítottakat zsúfolt területekre, úgynevezett gettókba kényszerítették.

A nem zsidó lakosságtól elkülönítve a nagyobb gettókban élő zsidók téglafalak és szögesdrót mögötti börtönökbe kerültek.

A németek keleti előrenyomulása keresztes hadjárat volt a zsidóság és a kommunizmus ellen, amely a náci nézet szerint a gonosz két megtestesülési formája.

A német katonák és rendőrtisztek a szovjet hadifoglyokkal nem emberként bántak, agyonlőtték őket, vagy szándékosan a halálukat okozták azzal, hogy kitették őket az időjárás viszontagságainak, és éheztették őket.

Milliók haltak meg a német fogságban.

A keleti fronton a faji politikai oktatás mindenféle német megszállóerő rendszeres képzésének része volt.

[A zsidó összeesküvés]

Heinrich Himmler SS-vezér a Szovjetunió elleni háborúról így beszélt embereinek: „Ez a megszállás egy ideológiai csata és a fajok küzdelme. Ebben a küzdelemben ott van a nemzeti szocializmus – germán, északi vérünk értékén alapuló ideológia....A másik oldalon ott van egy 180 milliós lakosság, fajok keveréke, akik nevei kiejthetetlenek, és akiknek testalkata olyan, hogy bárki lelőheti őket sajnálat és könyörület nélkül....”

1941 júliusában Hermann Göring − Hitler parancsnokhelyettese − minden szükséges előkészületet engedélyezett a „zsidókérdés végső megoldásához” a német fennhatóság alatt lévő európai területeken.

A német katonai erőket mobil halálosztagok kísérték.

A német hadsereg, a katonai SS és a német rendőri egységek aktívan részt vettek az engedélyezett tömeggyilkosságokban.

A németek és cinkosaik összeterelték az áldozatokat, saját lábukon vagy teherautókon a kivégzés helyszínére vitték őket, gyakran levetkőztették, majd lelőtték őket.

A gyilkosságokban a helyi kollaboránsok is részt vettek – főleg a rendőrség – Lettországban, Litvániában, Észtországban, Ukrajnában és Fehéroroszországban.

A német halálosztagok és szövetségeseik legalább kétmillió zsidó férfit, nőt és gyermeket gyilkoltak meg a tömeges agyonlövések során.

Németországban az SS és a rendőrség deportálta a maradék zsidóságot a megszállt keleti területekre.

A németek által megszállt Varsóban az elfalazott gettó, ahová 1942-ben a német zsidók még újként érkeztek, már a tömeges szenvedés helyszínévé vált a rettenetes túlzsúfoltság, a higiénia hiánya, a betegségek és a németek által okozott éhezés következtében.

Annak ellenére, hogy a fogvatartott zsidók mindent megtettek a túlélésért és a közösségeik fenntartásáért, ezen körülmények egyre nagyobb mértékben ezrek halálához vezettek.

A legsérülékenyebbek az árván maradt gyermekek voltak.

A német megszállóerők eredetileg azért hozták létre a gettókat, hogy összegyűjtsék a zsidókat, és elkülönítsék őket a nem zsidó lakosságtól.

Ahogy a háború előrehaladt, sok gettó rakodóhelyként szolgált a zsidók keletre szállításához, amit a németek eufemisztikusan „áttelepítésnek” hívtak, a fogvatartottak számára jobb körülményeket és munkalehetőséget ígérve.

Az emberek elképzelhetetlen szenvedéseket éltek át a napokig tartó utazás alatt, élelem, víz, mellékhelyiség nélkül.

A gyenge, fiatal és idősebb emberek közül sokan meghaltak, még az úti cél elérése előtt.

A németek és kollaboránsaik nagyjából 2,7 millió zsidó és más etnikumú embert deportáltak a német megszállás alatti Lengyelország gyilkolóközpontjaiba.

A legnagyobb táborba, Auschwitz-Birkenauba egész Európából érkeztek a szállítmányok.

[Lilly Malnik, Auschwitz-túlélő hangja]

MALNIK: Minden nap érkeztek a szállítmányok, mindenféle különböző nyelvű emberek − magyarok, lengyelek, csehszlovákok, Hollandiából,

Franciaországból, Belgiumból, Németországból, Olaszországból, oroszok − mindenhonnan érkeztek.

[Norbert Wollheim, Auschwitz-túlélő hangja]

WOLLHEIM: A feleségem valahogy integetett nekem, és ez volt az utolsó alkalom, amikor láttam őt.

[Fritzie Fritzshall, Auschwitz-túlélő hangja]

FRITZSHALL: A szag, a gázkamrák.

Amikor azt kérdeztem, mikor láthatom majd anyámat, a füstre mutattak.

Így tudtam meg, mi történt vele.

[Ernest Koenig, Auschwitz-túlélő hangja]

KOENIG : Sokáig tartott, mire kezdtem felfogni, hogy halálra vagyunk kárhoztatva − minden zsidó halálra van kárhoztatva.

NARRÁTOR: Azokat, akiket az SS munkára alkalmatlannak ítélt, gyakran az érkezésüket követő 2–3 órán belül megölték.

A munkára alkalmasakat kényszermunkára fogták, kimerítő körülmények között.

Amikor már nem tudtak tovább dolgozni, őket is meggyilkolták.

Számos gyilkolóegységben, amelyeket kifejezetten az emberek ipari méretű gyilkolásához készítettek, a tábor vezetése mérges gázt használt a gyermekek, nők és férfiak megöléséhez.

Az ilyen gyilkolóközpontokban halt meg a Holokauszt áldozatainak közel fele.

Először a majdaneki és az auschwitzi tábor került felszabadításra, ahogy a szovjet csapatok elérték Lengyelországot.

A majdaneki tábor 1944 nyarán történt felszabadításáról szóló híreket hitetlenül fogadták.

A New York-i Herald Tribune a következőt írta: „Talán további megerősítésre kellene várnunk....ez elképzelhetetlenül hangzik.”

1945 áprilisában az USA csapatai Németországban és Ausztriában koncentrációs táborokra bukkantak Buchenwaldban, Dachauban, Nordhausenben, Mauthausenben és Ohrdrufban.

A katonák saját szemükkel látták a táborokat, és az igazság tagadhatatlan volt.

Dwight Eisenhower tábornok, a szövetséges felszabadító erők parancsnoka a következőt írta: „Amit láttam, leírhatatlan....Az éhezés, a kegyetlenség és az állatiasság vizuális bizonyítéka és verbális bizonysága...földbe döngölő volt....”

Az amerikai mozikban játszott filmhíradók révén újabb több ezer ember lehetett tanúja mindennek.

Az egyik kommentátor ezt mondta: „A jövő generációinak a következőket kell elmondani: Egykor ezt tette az ember a testvéreivel.

A 20. században létezett egy civilizáció, amely tizenkét évre visszatért a barbarizmushoz.”

Sokk járta át a táborokat, ahogy a felszabadító csapatok megpróbálták felfogni mindazt, amit találtak.

[Bergen-Belsen tábor]
[A brit erők által felszabadítva]

A katonák minden tőlük telhetőt megtettek, hogy foglalkozzanak a halottakkal, és támogassák az élőket.

A túlélőkre méltóságuk visszaszerzésének lassú feladata várt, és valahogy vissza kellett térniük az életbe.

A Holokauszt elsötétítette az emberiség világnézetét és a jövőnket.

Ahogy a világ igyekezett megérteni a történteket, egy új szót, a népirtást kellett használni az ilyen bűncselekményekre – bűncselekményekre, amelyek elkövetői hétköznapi emberek, a miénktől nem eltérő társadalomból.